Lévai Ferkó
Nem kell mindig komolyan…
A rossz emlékű 2011-es Országos Rally Bajnokság után nyugodtan állíthatom, hogy számunkra az idei Mikulás Rallye az évad legjobban sikerült versenye volt. Egyedül azt sajnálom nagyon, hogy ezt az élményt nem tudtam megosztani a mecseki balesetből még mindig lábadozó navigátorommal és barátommal, Schweighardt Gáborral. Mivel az idei már a második „Miku VB” amin a húgom Zsuzsi látta el a navigátori teendőket, ezért nyugodtan beszélhetünk már hagyományról. Az igazi újdonság tehát nem a navigátor személye, hanem maga a versenyautó volt, hiszen a még szintén „lábadozó” Honda helyett egy igazi legendával, egy „A-s” Ladával álltunk rajthoz. Az autót a komlói Notheisz Attilától béreltük, aki egy műszakilag és technikailag is fantasztikusan felkészített autót hozott nekünk a versenyre. Mivel soha életemben nem versenyeztem hátsókerék hajtású autóval és utcán is legalább 15 éve nem vezettem Ladát, ezért az első három szakaszt az ismerkedés jegyében töltöttük el. A második körre azonban már olyannyira kezdtem ráérezni az ízére, hogy egészen elszomorodtam, amikor a verseny végén vissza kellett adni a játékszert a jogos tulajdonosának. Annak ellenére, hogy egy pillanatig sem koncentráltunk arra, hogy jó helyezést érjünk el, a kategóriánk negyedik helyén értünk célba, ami nem mellékesen az idei legjobb eredményünk. Ezúton szeretném megköszönni csapatunknak az egész éves áldozatos munkát, partnereinknek a kitartó együttműködést, családjainknak és barátainknak pedig a támogatást és a gondoskodást.
